kapubanner for mobile

Tízmilliárd forintból épít hálózatot az Agroferment

Tíz fermentálóüzem felépítését tervezi Magyarországon egyenként mintegy egymilliárd forintos beruházással , a helyi önkormányzatokkal együttműködve az Agroferment Invest Kft. tudta meg a Világgazdaság Ugrai Istvántól, a társaság menedzserétől.

A franchise-rendszerben kiépülő hálózathoz megkapták az agrárminisztérium jóváhagyását, és az első üzem építése augusztus végén már megkezdődött Mezőkomáromban. A Fejér megyei településen 1,1 milliárd forintos fejlesztés keretében három nagy csarnok készül, az alapanyagraktár, a fermentáló-, valamint a hőkezelő, granuláló-, kiszerelőcsarnok. Az elképzelések szerint a termelés 2007 harmadik negyedévében indul meg a mezőkomáromi létesítményben.

Úgy tervezik, hogy a franchise-hálózat tagjainál egységes lesz az épületek megjelenése és az alkalmazott technológia is. Az 50-60 főt foglalkoztató üzemek évente 50 ezer tonna állati trágya és cellulóztartalmú szerves hulladék feldolgozására alkalmasak, ezekből mintegy 25 ezer tonna talajjavító anyagot tudnak előállítani.

A létesítményeket üzemeltető cégekben a területet és az infrastruktúrát biztosító önkormányzatok kisebbségi tulajdonosok lesznek. Az egyes projektekhez a szükséges önerőt, mintegy 200-230 millió forintot a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Agroferment adja, a fennmaradó részt bankhitelből fedezik - mondta el Ugrai István.

Hatszoros túljelentkezés az épülő üzemekre

A hálózat következő üzeme várhatóan Füzesgyarmaton épül fel; hamarosan megkapják a jogerős építési engedélyt. Egyelőre két további települést - Sümeg, Jákó - választottak ki helyszínként, de az érdeklődést jól mutatja, hogy a fennmaradó hat gyárra 35-40 helyhatóság pályázik. Az elképzelések szerint 2008-ra mind a tíz hazai létesítményt felépítik, és az önkormányzatok évente jelentős bevételre számíthatnak majd a talajjavító anyag értékesítéséből.

Az Agroferment Szlovákiában és Csehországban is egy tíz-tíz tagból álló hálózat kiépítését tervezi; mindkét államban létrehozták már a projektekhez szükséges központi cégeket. Csehországban már megkapták az állami hozzájárulást, Szlovákiában jelenleg is tárgyalnak, de Ugrai István szerint jövőre megkezdődhet a hálózat első helyi üzemének az építése - írja a Világgazdaság.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek