kapubanner for mobile

Több a regisztrált álláskereső, mint egy éve

Csaknem 41 200-zal volt több április végén a regisztrált álláskeresők száma, mint egy évvel korábban, 20 800-zal csökkent viszont a létszám a március végi adatokkal összehasonlítva - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.

A nyilvántartásba, melyben április végén 433 098 álláskereső szerepelt az év negyedik hónapjában 42 600-an léptek be, ez 5,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban és 3,3 százalékkal kevesebb mint az előző hónapban. A tartósan, tehát egy éven túl regisztráltak száma 14,6 százalékkal volt több az egy évvel korábbihoz képest és 0,7 százalékkal kevesebb mint márciusban.

A regisztrált álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya országosan 9,8 százalék volt április végén. Budapesten ez a hagyományosan 3 százalék alatti ráta áprilisban 3 százalék feletti volt, 3,2 százalék. Ez a mutató februárban érte el a 3 százalékot, márciusban pedig a 3,1 százalékon alakult. A ráta januárban még 2,9 százalék volt, a múlt év nyarán 2,5 százalék, egy évvel korábban áprilisban 2,6 százalék.


Húsz százalék felett

A másik hagyományosan legjobb foglalkoztatású terület, Pest megye mutatója ugyancsak kedvezőtlenebbé vált, a múlt év nyarán még 3,8 százalékos volt a mutató, egy éve 4 százalékos, most áprilisban viszont a februárihoz, márciusihoz hasonlóan 4,5 százalékos.

Ez a néhány tized százalékpontos változás nem tűnik soknak azzal összemérve, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például most áprilisban a ráta 20 százalék feletti, 21,2 százalék volt. A Budapest és környezetének országosan egyedülálló foglalkoztatási adottságaihoz mérve viszont ez a rátaváltozás se elhanyagolható.

Budapesten a regisztráltak száma az idén áprilisban 18,6 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban. Érdekes, hogy hasonló nagyságrendben, 18,2 százalékkal csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt a regisztráltak száma az egy évvel ezelőttivel összehasonlítva. Abban a megyében ahol országosan a legkedvezőtlenebb a foglalkoztatás, a legmagasabb a regisztrált álláskeresők alapján számított ráta.

Volt ahol csökkent

Ugyanakkor például Győr-Moson-Sopron megyében, ahol Budapestet követően, Pest megyéhez hasonlóan hagyományosan a legkedvezőbb a foglalkoztatás, ilyen nagyságrendben, 18,4 százalékkal csökkent a regisztráltak száma az egy évvel korábbival összehasonlítva. A többi megyében általában néhány százalékkal, vagy 10 százalék körüli mértékben nőtt a regisztráltak száma, ennél valamivel nagyobb mértékben csak két megyében. Ezen kívül csökkenést, néhány százalékos mértékben csak Komárom-Esztergom és Vas megyében regisztráltak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívüli másik két legkedvezőtlenebb adottságú területen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Nógrád megyében áprilisban 19,9 százalékos és 17,9 százalékos volt a ráta. Ez kedvezőbb mint a márciusi 20,7 százalék, illetve 18,7 százalék, de kedvezőtlenebb mint az egy évvel korábbi 17,5 százalék, illetve 15,9 százalék.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek