Több helyen nem fizették ki a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat

A munkáltatók béren kívüli juttatásként adhatnak iskolakezdési támogatást azoknak a dolgozóiknak, akik iskoláskorú gyerekeket nevelnek. A támogatást tankönyvekre, tanszerekre, ruházatra lehet felhasználni. Harmadik hete tart a tanév, de több tankerületi központban mindmáig nem tudták kifizetni a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat – értesült a Népszava.

A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban dolgozó pedagógusok számára az új pedagógus életpályatörvény, ismertebb nevén státusztörvény végrehajtási rendelete tartalmazza az iskolakezdési támogatásra vonatkozó szabályozást. A támogatás mértéke gyermekenként az augusztus 1-jén érvényes bruttó minimálbér 45 százaléka, vagyis az igényelhető támogatás összege jelenleg bruttó 120 060 forint.

A Népszavához eljutott a Szombathelyi Tankerületi Központ iskolaigazgatóknak címzett levele, amelyben arról írtak, nagy számban érkeztek be hozzájuk kérelmek pedagógusoktól, melyekben az iskolakezdési támogatást igényelték. Az intézményvezetőktől azt kérték, tájékoztassák az érintetteket, hogy a tankerületi központ költségvetésében nem áll rendelkezésre erre a célra elkülönített forrás. Hozzátették, a béren kívüli juttatások egyébként is a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartoznak, vagyis nem járnak automatikusan. A Népszava  információi szerint mindez nem vonatkozik a tankerületi központ közvetlen dolgozóira, ők, ha igényelték, kaphattak támogatást.

A lap a Klebelsberg Központtól a következő tájékoztatást kapta: A pedagógusok új életpályájáról szóló törvény és a végrehajtási rendelete lehetővé teszi béren kívüli juttatások kifizetését, erre a célra azonban központi forrásbiztosítás nem történt, a 2024-es béremelés módját rögzítő kormányrendelet a 2024-ben végrehajtott 32,2 százalékos béremelés teljes fedezetét bérként rendelte el kifizetni. A tankerületekben dolgozó kormánytisztviselők átlagbére jelentősen elmarad a pedagógusok átlagbérétől. A tankerületek alkalmazásában álló kormánytisztviselők esetében a jogszabály kötelező juttatásként írja elő az iskolakezdési támogatást.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk