kapubanner for mobile

Több lesz a női munkavállaló, mint a férfi az Egyesült Államokban

Egy-két hónapon belül több női munkavállaló lesz az Egyesült Államokban, mint férfi. Ez a jelenség részben a válságnak köszönhető, hiszen a férfiak körében megnőtt a munkanélküliség - olvasható a USA Today napilapban.

Ez az amerikai társadalom és gazdaság történetében első ízben fordul elő. Részben a nők társadalmi szerepvállalásának hosszú ideje zajló változása áll a háttérben, részben pedig az, hogy a gazdasági recesszióban nagyon sok férfi vesztette el állását.

A foglalkoztatottak száma júniusban 132 millió volt, ennek 49,83 százalékát alkották nők, és a jelenlegi tendencia folytatódásával arányuk október-novemberben fogja meghaladni a férfi munkavállalókét.

A recesszió egyértelműen a férfiak számára fájdalmasabb; 2007 decembere óta az építőiparban 1,2 millió férfi vált munkanélkülivé, ám csak 106 ezer nő, a feldolgozó iparban 1,8 millió férfi és ugyancsak 106 ezer nő vesztette el munkáját. A gazdasági visszaesésben is növekedést mutató szektorokban - az egészségügy és az oktatás terén, valamint a kormányzati intézményekben - hagyományosan a nők vannak túlsúlyban. A női munkavállalók helyzetét javította, hogy a szövetségi gazdaságösztönző csomag kereteiben a központi támogatás éppen az oktatásba, az egészségügybe és az állami, helyi kormányzatokba áramlott.

Heidi Hartmann közgazdász rámutatott: a kereső nők történelmi léptékű szerepváltozása zajlik, azonban koránt sincs egyenlőség a két nem között. A nők ugyanis általában kevesebb órában dolgoznak, nagyobb hányaduk vállal részmunkaidős állást és keresetük átlagosan 77 százalékát teszi ki a férfiakénak. Ezenkívül a magas fizetésű vállalatvezetői posztokat férfiak uralják.

Casey Mulligan, a Chicagói Egyetem közgazdásza szerint a női munkavállalók túlsúlya csak időleges állapot, a gazdaság felélénkülésével és új állások teremtésével a férfi munkavállalók ismét többségbe fognak kerülni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek