kapubanner for mobile

Több milliót kaphatnak a fiatal vállalkozók

Milliós támogatást biztosít a Széchenyi Programiroda 18 és 35 év közötti fiataloknak, akik vállalkozásba fognak. A pályázattal a vállalkozói kedvet akarják növelni, írja az edupress hírlevele.

Szentgyörgyi Dávid, a Széchenyi Programiroda Dél-dunántúli regionális igazgatója szerint manapság nagy hangsúly kerül a fiatalok vállalkozóvá válásának segítésére, ugyanis a többség nem mer ilyesmibe belevágni.

Ebben segít az a pályázat, melyen keresztül 3 millió forintos támogatásban részesülhetnek az egyéni vállalkozók, és 6 milliósban azok, akik kft.-t alapítanak. Erre a lehetőségre 18 és 35 év közöttiek pályázhatnak június 3-tól, országos szinten 1500 személyt választanak ki a pályázók közül.

A nyertesek a pénz egy részéből pénzügyi, számviteli képzést is kapnak, a többit pedig szabadon felhasználhatják vállalkozás alapítására, marketing, eszközbeszerzési és egyéb célokra. A pályázattal kapcsolatos bővebb információért a Széchenyi Programirodákhoz lehet fordulni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek