Több mint 2300 főt bocsátanak el a felsőoktatási intézményekből
A felsőoktatási intézményekben 2318 státus szűnik meg, mivel a kötelező béremelés fedezete teljes egészében nem áll rendelkezésre - közölte szerdán az oktatási tárca helyettes államtitkára. Stark Antal elmondta: a leépítés a foglalkoztatottak 4,3 százalékát érinti.
Az elbocsátottak közül 518 az oktató, ami a jelenlegi oktatói létszám 3,4 százaléka - mondta Stark Antal az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának ülésén. A felsőoktatási intézményekben 605 főt nyugdíjaznak, 88 álláshely betöltetlenség miatt szűnik meg. A végkielégítések 5,4 milliárd forintot tesznek ki, amelyből 4,1 milliárd forintot igényeltek az intézmények a költségvetéstől.
Stark Antal: jelenleg 13 egyetemen 93 kar és 1619 tanszék működik, ami szükségessé teszi az átalakítást
Fotó: Oktatási Minisztérium
A helyettes államtitkár sajnálatosnak nevezte, hogy a leépítéseket végre kellett hajtani, és elismerte, hogy a felsőoktatási intézmények nehéz helyzetben vannak. A 2005. év költségvetése feszültségekkel terhelt - mondta, ugyanakkor megjegyezte: a Bokros-csomag idején 6800 főt kellett elbocsátani.
Idén 4,2 százalékkal nőtt a felsőoktatás támogatása
Stark Antal adatai szerint az idei költségvetésben a felsőoktatási intézmények támogatására 159, 6 milliárd forintot különítettek el, ami 4,2 százalékkal több, mint az előző évi. Ha ebből az összegből leszámítják a kötelező egyszázalékos tartalékképzést, az intézményeknek 4,1 milliárd forint többlettámogatás áll rendelkezésükre.
Felsőoktatásra fordított költségvetési kiadások Magyarországon
Fotó: MTI
A január 1-jétől 7,5 százalékos kötelező béremelés forrásigénye 9 milliárd forint, amelynek 60 százaléka áll rendelkezésre a költségvetésben, 40 százalékot az intézményeknek pótolniuk kell. Ehhez szervezeti intézkedésekre van szükség, és elkerülhetetlenek bizonyos létszámleépítések - jelentette ki a helyettes államtitkár. Megjegyezte, hogy 13 egyetemen jelenleg 93 kar működik, és 1619 tanszéken oktatnak, olyan mértékű tehát a szétaprózottság, amely szükségessé teszi az átalakítást.
A szeptemberi béremeléshez 5,4 milliárd forint kell
Stark Antal a szeptemberi 4,5 százalékos béremelésről elmondta: ennek fedezetére 5,4 milliárd forintra lesz szükség, ebből 1,2 milliárd hiányzik a jelen pillanatban. Hozzátette: ha az államháztartás tartalékképzése felszabadul, ez az összeg rendelkezésre áll, gond akkor lehet, ha a zárolást nem oldják fel. Ebben az esetben lehetőségként felmerülhet az emelés fakultatívvá tétele.
Stark Antal szerint a felsőoktatás finanszírozását illetően hosszú távon megoldást jelenthet a felsőoktatási törvény elfogadása, amely rögzíti, hogy a normatív támogatás alapja a havi átlagkereset lesz. Korábban a javaslatban a támogatás minimálbérhez kötése szerepelt. A Magyar Rektori Konferencia, amely a minimálbérhez kötést támogatta, várhatóan március 29-i ülésén tárgyal ismét a felsőoktatási törvényről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?