Több mint százan haltak meg idén az ukrán bányákban
Az ukrán szénipari minisztérium felügyelete tartozó 160 bánya közül mindössze 30 felel meg a műszaki biztonsági előírásoknak - közölte csütörtökön az ukrán bányafelügyelet helyettes elnöke.
Oleg Rumezsak az ukrajnai szénbányászat biztonsági problémáit vizsgáló donyecki tanácskozáson elmondta: az ukrán szénbányákban az utóbbi tíz évben megháromszorozódott a sérüléses balesetek és kétszeresére nőtt a halálos kimenetelű szerencsétlenségek száma. Az idei év első nyolc hónapjában 112 bányász vesztette életét Ukrajnában - idézte a szakembert a glavred.info internetes ukrán hírportál.
Az ukrán hírportál szerint az ukrán szénipar számára átfogó műszaki biztonsági programot dolgoztak ki, amely magában foglalja a munkavédelem fejlesztését. Ennek érdekében a szakemberek elemzik a szénbányászatban kialakult helyzetet és ajánlásokat fogalmaznak meg a munkavédelmi rendszer hatékonyabbá tételére. A komplex program megvalósítására az Európai Unió 8,9 millió eurót ad Ukrajnának. A pénzt a biztonságot javító technológiai fejlesztésekre, mindenekelőtt a bányák metángáz-mentesítésére fordítják majd.
A jelenlegi helyzetet jól érzékelteti, hogy az idei év kezdete óta az ukrán bányafelügyelet ellenőrei 360 biztonsági szabálysértést tártak fel a szomszéd ország szénbányáiban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?