Halálos balesetet szenvedett egy diákmunkás Szegeden
Egy 17 éves diákmunkás meghalt egy szegedi építőipari cég telephelyén, miután egy szeletelőgép balesetet okozott. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást az ügyben.
A Délmagyar beszámolója szerint halálos munkahelyi baleset történt egy szegedi építőipari cég telephelyén, ahol egy diákmunkás életét vesztette. A 17 éves fiú nyári munkát végzett a vállalatnál, amikor a tragédia bekövetkezett.
A lap információi szerint a fiatalt egy szeletelőgép rántotta magával, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset július 16-án történt. A rendőrség az ügyben foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást. A hatóságok a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem közöltek több részletet az esetről. Az érintett cég tulajdonosa megerősítette a baleset tényét, és közölte, hogy együttműködnek a vizsgálatot végző szervekkel. A vállalat részvétét fejezte ki az elhunyt fiatal családjának.
A beszámoló szerint a gépet épületszigeteléshez használt táblák vágására és csomagolására használták.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?