Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb tízezer új munkahelyet hoz létre Volkswagen (VW), a német autógyártó csoport elsősorban Kínában növeli az alkalmazottak számát, de Európában is tervez fejlesztéseket.
A legnagyobb európai autógyártó társaság tervei szerint 2018-ig 10 százalékkal bővítik a létszámot, az alkalmazottak száma így eléri majd a 600 ezret - mondta Bernd Osterloh, az üzemi tanács elnöke a Handelsblatt német üzleti lap keddi összeállításában.
A bővítés révén a csoport teljes gyártókapacitása a jelenlegi, munkanaponkénti 38 ezer kocsiról 40 ezer darabra bővül, éves szinten pedig eléri a 10 milliót.
Bernd Osterloh kiemelte: az európai értékesítési válság közepette alaposan meg kell fontolni, hogy hol fejlesztenek. A társaság ugyan nem hanyagolja el Európát, de a elsősorban Kínában és más nagy feltörekvő piacokon bővít.
A konszern jelenleg Németországban 250 ezer embert foglalkoztat, további 150 ezret pedig más európai országokban. 2018-ra az arányok jelentősen eltolódnak, a fejlesztések révén az Európán kívüli telephelyeken dolgozó munkatársak létszáma 200 ezerre emelkedik.
A VW így az ágazatban kialakult trendet követi; Európa telített piac, növekedést pedig a Távol-Kelet és az amerikai kontinens ígér - írta a Handelsblatt, hozzátéve, hogy a német társaság már az utóbbi fél évtizedben is elsősorban Németországon kívül növelte kapacitásait. Kínában például már 80 ezren dolgoznak a VW kínai állami partnerekkel közösen működtetett üzemeiben.
A VW célja, hogy 2018-ra a legnagyobb autógyártó társaság legyen. Az autópiaci ranglistát jelenleg a Toyota vezeti, a japán cég tavaly 9,75 millió kocsit adott el, a VW pedig 9,3 milliót.
A konszernhez tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Seat, a Skoda, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche, valamint a Scania. A cég az Audi révén a magyarországi autóiparban is jelen van, a győri Audi-üzem 1994 óta működik.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?