Többé nem kell ingyen dolgozniuk a tanároknak
Több ponton módosul a szeptemberi tanévkezdésre a közoktatási törvény: eltörlik a különdíjazás nélküli órákat, bevezetik a szakiskolások és szakközépiskolások esetében a pályakövetési rendszert, és változik a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fogalma is - közölte az oktatási tárca
A tárca tájékoztatója szerint a közoktatási törvény közelmúltban elfogadott módosítása értelmében megszűnnek a különdíjazás nélküli órák, tehát nem lesz többé lehetőség a heti kötelező óraszám felett, tanórán kívüli, egyéni és szabadidős foglalkozásokat külön óradíj nélkül elrendelni heti két órában. A módosítás előírja azt is, hogy a teljesítményértékelés eredményeit a munkáltatónak figyelembe kell vennie a kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés megállapítása során.
Bevezetik a pályakövetési rendszert a szakiskolások és a szakközépiskolások esetében, amely arra irányul, hogy figyelemmel lehessen kísérni, milyen módon hasznosítható szakképesítésre készít fel a szakiskola, illetve a szakközépiskola. Így információt kaphatnak az iskolába jelentkezni kívánó tanulók, illetve szüleik, s magának az iskolának is visszajelzéssel tudnak szolgálni.
Módosul a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fogalma, a jelenleg hatályos szabályozás ugyanis nem veszi figyelembe, hogy a hátrányos helyzet akkor is fennáll, ha szülők a gyermekük tanulmányainak megkezdése után maguk is tovább folytatják tanulmányaikat. Ezért az új értelmező rendelkezés a tankötelezetté válás időpontjában vizsgálja a szülő iskolai végzettségének meglétét.
A módosult jogszabály rögzíti a közös szakképzési évfolyamokkal működő szakközépiskolák és szakiskolák létrejöttének lehetőségét, ennek keretében az általános műveletséget megalapozó pedagógiai szakasz lezárása után a szakképzéssel összefüggő felkészítés megvalósulhat közös szakképzési évfolyamokon.
Sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változás, hogy rendezik a korábban a pszichés fejlődés zavarai miatt sajátos nevelési igényű tanulók felülvizsgálatával kapcsolatos eljárást. A módosítás újrafogalmazza a sajátos nevelési igényű tanulók körét is, s változnak a nevelési tanácsadók feladatai. A nevelési tanácsadás feladata lesz - többek között - annak megállapítása, hogy a gyermek beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzd-e, míg a korábbiakban ebben a kérdésben a szakértői és rehabilitációs bizottságok döntöttek.
Változás a nem állami intézmények bevonása az önkormányzati feladatellátás rendszerébe. A módosítás rendezi azt a kérdést, hogy a kiegészítő hozzájárulásra jogosult intézményfenntartók milyen mértékben kötelesek az önkormányzati kötelező feladatokban közreműködni. A nem állami fenntartású iskola (óvoda) az önkormányzattal történő megállapodás függvényében a körzetébe tartozó meghatározott számú gyermeket fel kell hogy vegyen, ez minimum 25 százaléka az iskola által maximálisan felvehető létszámnak.
Tartalmazza a jogszabály azt is: a 8-nál kevesebb évfolyammal működő általános iskoláknak a továbbműködési engedélyüket 4 évente meg kell, hogy hosszabbítsák.
A módosítás bővíti az áltagostól eltérő speciális oktatási formák, módszerek, illetve tartalmak bevezetésének a lehetőségét. Új lehetőség az ismeretek elektronikus adathordozóra történő rögzítése és távközlési eszközön történő továbbítása, melynek lényege, hogy a pedagógus és a tanítványa közvetett úton tartja a kapcsolatot.
Ha a helyi önkormányzat a 8-nál kevesebb évfolyammal működő általános iskola fenntartói jogát nem állami, nem helyi önkormányzati intézményfenntartónak adja át, az átadást követő tanévben, valamint az azt követő 4 tanéven át saját forrásaiból köteles az átvevőnek az iskola működéséhez, az éves költésvetésről szóló törvényben meghatározott egyházi kiegészítő támogatásnak megfelelő összeget megfizetni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?