kapubanner for mobile

Többet dolgoznánk, ha lenne elég bébicsősz

Egy friss nemzetközi munkahelyi felmérés eredményei szerint a magyar szülők több mint egyharmada szívesen vállalna több munkát, ha megfelelő minőségű gyermekfelügyelet állna rendelkezésére.

A szülők 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a megfelelő minőségű gyermekfelügyelet hosszabb munkaidőt és nagyobb munkahelyi produktivitást tenne lehetővé számukra. A több munkát vállalni kész szülők között sok a magasan képzett munkavállaló, akik szeretnének visszatérni korábbi karrierjükhöz.

A Kelly Global Workforce Index felmérése 28 ország mintegy 70 ezer dolgozójának véleményét gyűjtötte össze, köztük majdnem ezer magyar munkavállalóét. A magyarországi válaszadók 95 százaléka tartja fontosnak a gyermekek megfelelő felügyeletét, ami jól mutatja, milyen jelentőséggel bír ez a kérdés a családok számára.

A megfelelő gyermekfelügyelet megtalálását és igénybevételét számos akadály nehezíti - a válaszadók által első helyen említett tényező a költség (32 százalék), ezt követi a szolgáltatás minősége (18 százalék), majd a várólisták problémája (hét százalék) és az utazás időigénye (három százalék).

Eltérő problémák nem és kor szerint

"A fiatalabb szülők számára inkább a gyermekfelügyelet költsége a probléma, míg az idősebb szülők számára a költség és a szolgáltatás minősége egyaránt gondot jelent. A felmérés eredményei szerint igen sok munkavállaló véli úgy, hogy jóval produktívabb munkát tudna végezni, ha gyermeke számára megfelelő felügyeletet találna" - nyilatkozta a felmérés kapcsán Jónás Anikó, a Kelly Services Hungary Kft ügyvezető igazgatója.

A gyermekfelügyelet kérdésének megítélésében határozott különbségek figyelhetők meg a nemek között. Érdekes módon a nők számára leginkább a gyermekfelügyelet költsége jelent problémát, míg a férfiakat a nőknél jobban foglalkoztatja a szolgáltatás minősége.

A felmérés szerint bár a megfelelő gyermekfelügyelet hiánya jellemzően a nőkre rója a legnagyobb terhet, a probléma meglepően sok férfit is érint. A megkérdezett nők mintegy 49 százaléka tudna korábban kezdeni a munkahelyén vagy tovább dolgozni megfelelő gyermekfelügyelet rendelkezésre állása esetén, míg a férfiaknál ez az arány 22 százalék. Az ilyen módon több munkát vállalni kész dolgozók közül sokan magasan képzettek, 44 százalékuk egyetemi diplomával rendelkezik.

A karrier fontos lenne

"A munkavállalók szeretnék megteremteni az egyensúlyt családi életük és munkájuk között, ám sokuk számára emberpróbáló feladat, hogy megfelelő felügyeletet találjanak gyermekük számára" - tette hozzá Jónás Anikó.

Sok felsőfokú végzettségű, a gyermekvállalást megelőzően már komoly szakmai sikereket elért szülő szeretne korábbi karrierjéhez visszatérni, és ezek az emberek - éppen képzettségük és szakmai tapasztalataik okán - ismét igen eredményes és hatékony munkavállalók lehetnek. Ezek az emberek fontos nemzetgazdasági erőforrást képviselnek. Oktatásuk, képzésük jelentős befektetések árán valósult meg, mégsem tudnak érdemben hozzájárulni közösségük és a gazdaság fejlődéséhez, pusztán a megfelelő gyermekfelügyeleti lehetőségek hiánya miatt.

Sok esetben a munkaadó is segíthet ezen olyan eszközökkel, mint például a családbarát munkahelyek kialakítása, a rugalmas munkaidő vagy az otthoni munkavégzés lehetőségének megteremtése.

A felmérés megállapításai szerint a megkérdezett szülők 36 százaléka semmilyen gyermek-felügyeleti szolgáltatást nem vesz igénybe. 47 százalékuk vesz igénybe állami gyermekfelügyeletet, négy százalék választott valamilyen privát gyermekfelügyeleti megoldást, és két százalék az államilag támogatott privát gyermekfelügyeletet használók aránya.



  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek