Többmilliárdos k+f beruházásba kezd a Knorr-Bremse
Hárommilliárd forintos összköltségű k+f beruházást tervez a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., amelynek vezérigazgatója, Lepsényi István a Világgazdasággal közölte: a tervezettnél és a tavalyi bázisnál is jobb első fél évet zártak az idén.
A Knorr-Bremse müncheni központjában azt a döntést hozták, hogy a k+f tevékenységet Magyarországon bővítik, mert itt vannak ehhez értő fejlesztőmérnökök. A létszám így három év alatt száz fővel nő, az új munkatársak zöme Budapesten dolgozik, de jut a mérnökökből Kecskemétre is. A nem egészen egy évtizede épült budapesti k+f központot a társaság mára kinőtte, ezért - kiemelt egyedi támogatást igénybe véve - állami társfinanszírozással hárommilliárd forintos beruházásba kezd, és megduplázza fejlesztői kapacitásait.
A fővárosban 30, Kecskeméten pedig 50 százalékos állami támogatásra van kilátás - ezt egyébként részben adójóváírás formájában kapja meg a cég. Laboratórium és műhely megépítése, valamint a fejlesztéshez szükséges eszközpark beszerzése a cél - 2009 első fél évében fejezik be a beruházást.
A jövőre vonatkozó fontos hír, hogy a Knorr-Bremse szándéknyilatkozatot írt alá a Kamazzal vegyes vállalat alapítására: fékgyártó társaságot létesítenek. Nagyságát illetően ez lesz a legnagyobb dobfékgyártó cég Európában, forgalmát évi 50-60 millió euróra tervezik - értesült a Világgazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?