kapubanner for mobile

Többségében roma embereket képeznek majd ki csúcstechnológiára

A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is - jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán.

Palkovics László elmondta: dolgoznak az ezt megvalósító programon, amely többek között lehetővé teszi a munkaerőpiacon lévő, nagyrészt hátrányos helyzetű emberek olyan irányú képzését, hogy képesek legyenek high-tech környezetben dolgozni.

Ez azért is fontos, mert Magyarország iparának 70 százalékát a high-tech termékek jellemzik. A csúcstechnológiát alkalmazó üzemekben hatékony munkát végző dolgozókra van szükség - mondta.

Szeretnék, ha a mesterséges intelligencia alapú képzési rendszer minél szélesebb körbe el tudna jutni. A tervezetet a munkavállalók és a kisebbségi szervezetek képviselőivel, illetve az oktatásmódszertannal, mesterséges intelligenciával foglalkozó egyetemek szakembereivel közösen dolgozzák ki - tette hozzá.

Palkovics László elmondta: dolgoznak az ezt megvalósító programon, amely többek között lehetővé teszi a

Horváth János Sándor, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) vezetője beszédet mond a High-tech gyártási környezetben dolgozni képes munkaerő képzése és hatékonyság fejlesztése című workshop után tartott sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán 2025. február 28-án. Mellette Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos (b). MTI/Katona Tibor

Horváth János Sándor, a TEF (Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság) vezetője kiemelte; feladataik közé tartozik a hátrányos helyzetű emberek támogatása, a munkaerőpiacon való érvényesülésük elősegítése. Ezért örültek a kezdeményezésnek, hogy Zala és Vas vármegyében a hátrányos helyzetű, többségében roma embereket a high-tech iparág működésébe és annak fejlesztésébe is bevonják.

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk