Tömeges elbocsátások Makón és Hódmezővásárhelyen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖsszesen száz dolgozót érintenek a leépítések a két vállalatnál.
Makón a Continental gyárából bocsátanak el még idén ötven munkavállalót, Hódmezővásárhelyen a Boch Magyarország Kft. küld el ugyanennyi dolgozót - írja a Telex. Mindkét vállalat azzal indokolja a döntést, hogy csökkent a megrendelések mennyisége. A Continental hat gyárat, egy gumiabroncs-kereskedelmi központot és egy fejlesztési központot üzemeltet Magyarországon, ezekben összesen együtt több mint nyolcezer ember dolgozik.
A német tulajdonú Villeroy & Boch Magyarország Kft.-től 45 dolgozó csoportos létszámleépítés keretében felmondással távozik, 3 alkalmazottnak lejár a határozott idejű szerződése, ketten pedig közös megegyezéssel távoznak. Korábban 86 külföldi munkásnak is felmondtak.
Mindkét településen épülnek majd olyan üzemek, amik munkát adnak a helyieknek. A tervek szerint Makón a leendő csomagolóanyag-gyártással foglalkozó üzem első körben 120, majd akár 300 embert is tud majd foglalkoztatni. A kínai vállalat üzemének építése már folyik.
Hódmezővásárhelyen már kijelölték a helyét annak a japán élelmiszergyártó cégnek, ami üzemet építene majd a városban. A vállalat ideális esetben 2028-tól 300 főt tud majd foglalkoztatni, később pedig 500-600 főnek adhat munkát.
fotó: continental.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
