kapubanner for mobile

Történelmi csúcson a foglalkoztatottság Németországban

Csökkent a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottság pedig történelmi csúcsra nőtt Németországban szeptemberben, híven tükrözve a munkaerőpiac feszességét, amely támogatja a legnagyobb európai gazdaság fogyasztás által vezérelt növekedését.

images

A német munkaügyi hivatal kedden közölte, hogy a munkanélküliek száma szeptemberben, a szezonálisan kiigazított adatok szerint, 11 ezerrel, 2 millió 292 ezerre csökkent. A Reuters által megkérdezett elemzők 12 ezer fős csökkenésre számítottak. A munkanélküliségi ráta, összhangban az elemzői várakozásokkal, 5,1 százalékon stagnált, ez Németország újraegyesítése, 1990 óta a legalacsonyabb szint.

Szezonális kiigazítás nélkül számolva 53 ezerrel, 2 millió 204 ezerre süllyedt a regisztrált munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 0,1 százalékponttal 4,9 százalékra esett.
A szövetségi statisztikai hivatal által szintén kedden közölt adatok arról tanúskodnak, hogy szeptemberben rekordmagasságba nőtt a foglalkoztatottság Németországban. Hozzávetőleg 45 millió munkavállalót foglalkoztattak a német gazdaságban, ami az újraegyesítés óta a legmagasabb szám. Tavaly szeptemberhez képest 557 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

A lakossági fogyasztás a növekedés egyik fő hajtóerejévé vált Németországban, mivel a rekordmagas foglalkoztatottság, a munkahelyek biztosságának erősödése, az inflációt meghaladó béremelések és az alacsony hitelköltségek egyaránt vásárlásra ösztönzik az embereket.
Jörg Zeuner, a KfW befektetési bank közgazdásza az adatokat kommentálva rámutatott: köszönhetően a folytatódó gazdasági növekedésnek, a munkaerőpiac továbbra is jó helyzetben van. Egyes szektorokban azonban a jól képzett munkaerő és a fiatal kezdők hiánya már akadályozza a termelés bővítését. Különösen igaz ez az egészségügyre és az építőiparra.

A nyugdíjrendszer stabilizálásának és a rekordszámú üres állások feltöltésének érdekében a német kormánykoalíciós pártok októberben politikailag kockázatos lépésként megállapodásra jutottak egy új bevándorlási törvényről, hogy több szakképzett munkavállalót vonzzanak Németországba az Európai Unión kívüli országokból.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk