Tovább csökkent Zalában a munkanélküliek száma
Több mint 1,8 ezer fővel csökkent Zala megyében a nyilvántartott álláskeresők száma májusban; az áprilisi adatokhoz képest 11 százalékkal, míg az egy évvel korábbinál 7 százalékkal alacsonyabb a regisztráltak száma - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel pénteken.
Május végén 15,1 ezren voltak a regisztrációban, míg egy hónappal korábban az álláskereső száma megközelítette a 16,3 ezer főt. A csökkenés elsősorban a közfoglalkoztatás bővüléséből, a szezonális munkaerőigények növekedéséből, illetve a feldolgozóipari munkaerőigénynek emelkedéséből adódott.
A csökkenés április óta a megye valamennyi körzetében tapasztalható, a változás mértéke térségenként 8-16 százalék között alakul. Az álláskeresők aránya Keszthely, Lenti és Zalaegerszeg térségében a legalacsonyabb, 10 százalék alatti, míg a legmagasabb Letenye körzetében, ahol meghaladja a 17 százalékot. Nagykanizsán és Zalaszentgrót térségében 13-14,3 százalék közötti a munkanélküliség. A munkáltatók jelentősebb létszámigényének, valamint a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően tavaly óta a legnagyobb mértékben, több mint 20 százalékkal Lenti térségében csökkent az álláskeresők száma, Letenye körzetében viszont nem változott számottevően.
Májusban a munkáltatók 2,8 ezer új álláshelyet jelentettek, az előző havinál 300-zal kevesebbet, a tavaly májusinál pedig 250-nel többet. A munkaerő-kölcsönző cégek - elsősorban a feldolgozóipar számára - 1,2 ezer fős igénnyel jelentkeztek, de további 400 fő számára közvetlenül is tudnak munkát biztosítani a feldolgozóiparban. Az önkormányzatoknál jelentkező közfoglalkoztatás keretében, a közigazgatás területén 600 fős a munkaigény.
Az új álláshelyek közül 600 segéd-, vagy alkalmi munkát jelent, emellett 320 gyártósori összeszerelőt, 100 minőségi ellenőrt, 60 könnyűipari gépkezelőt és 55 forgácsolót kerestek a munkáltatók. A többi munkakörben 50 fő alatti volt a létszámfelvételi szándék. Az áprilisról áthúzódóval együtt összesen 5,5 ezer betöltetlen álláshely volt a megyében, a hónap végén pedig 2,3 ezer fő számára tudtak munkát biztosítani.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 5 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 5 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 5 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 7 napja
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 1 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?