kapubanner for mobile

Tovább dolgozhatnak a fogyatékkal élők

Döntött a kormány a szociális foglalkoztatási támogatási szerződések és több szociális ellátás finanszírozási szerződés meghosszabbításáról. A módosítással a foglalkoztatásban részt vevő nyolcezer súlyosan fogyatékos ember marad a munka világában adta hírül az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Határozatlan idejű tartós foglalkoztatásban tudnak részt venni azok, akik nem vezethetők vissza a nyílt munkaerőpiacra. Ehhez kapcsolódik a szociális foglalkoztatás rendszere, amely mintegy nyolcezer sérült és hátrányos helyzetű (fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg, hajléktalan) ember foglalkoztatását segíti 4,6 milliárd forintos éves támogatással. A program legfontosabb célja, hogy a munkavállaló egészségi állapotának megfelelő munkát végezhessen védett körülmények között, és egészségi állapotát megőrizhesse, fejleszthesse - olvasható a sajtóanyagban.

Annak érdekében, hogy senki ne kerüljön ki a munka világából és az akkreditált foglalkoztatásban résztvevő cégeknek és a munkavállalóknak elegendő idő álljon rendelkezésre a súlyos fogyatékos emberek integrálására, a kormány egy évvel meghosszabbította a szociális foglalkoztatási támogatási szerződéseket. Az átmeneti idő alatt a szociális foglalkoztatást végző munkáltatók fel tudnak készülni az akkreditációs foglalkoztatásra.

A kormány szintén egy évvel meghosszabbította a támogató szolgáltatás, a pszichiátriai és szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsony küszöbű ellátás, az utcai szociális munka, és a családok átmeneti otthona által fenntartott krízisközpontok finanszírozási szerződéseit is. Az egyéves időszak alatt az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának munkatársai áttekintik a pályázati úton történő finanszírozási rendszer előnyeit és hátrányait, és hatékonyabb rendszert alakítanak ki. Fontos cél a támogató szolgálatok és a közösségi szolgáltatások megerősítése, és fejlesztése - írják sajtóközleményükben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek