Tovább emelné a jövedelmeket a Liga

A munkavállalói jövedelmek emelése, a megélhetési körülményeik javítása, a nemzetgazdasági szintű versenyképesség, termelékenység javítása érdekében szükség van a minimálbér és a garantált bérminimum további jelentős emelésére, a negatív hatások elkerülése érdekében pedig elengedhetetlen az egyeztetés a szociális partnerekkel - közölte a Liga Szakszervezetek.

A Liga Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Magyar Időknek adott pénteki interjújára reagált. Idézik Parragh Lászlót, aki szerint a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek és az ezeket meghatározó bértárgyalások szerepe egyre inkább csökken.

A Liga szerint Parragh László ezt a téves következtetést abból a valós tényből vonja le, hogy ". a munkaerőhiány miatt ma a vállalkozásoknak, de az államnak is a dolgozók megtartása az egyik legfontosabb szempontja, ennek pedig legfőbb eszköze a béremelés."
A munkavállalói érdekképviselet hangsúlyozza, a kötelező bérelemek valós szerepének megértéséhez érdemes figyelembe venni, hogy az NGM adatai szerint a 2018. január 1-jétől kötelező minimálbér 303 ezer, a garantált bérminimum pedig 876 ezer munkavállaló helyzetén javított. Ezt összevetve azzal, hogy az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 4180 ezer volt, nehéz arra a következtetésre jutni, hogy szerepük csökken.

Figyelembe kell venni azt is, hogy az érintett 1,179 millió munkavállaló döntő része napi nyolc órát dolgozik, a 4,180 millió foglalkoztatott között pedig szerepelnek azok is, akik az adott héten legalább egy órát dolgoztak - írja a Liga reagálásában.

A Liga szerint fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy a jelentős minimálbéremelés után is nagyon nehéz megélni ebből a fizetésből. A képet tovább árnyalja, hogy a munkanélküliség az ország észak-keleti régióiban és a Dél-Dunántúlon jelentősen meghaladja az országos átlagot. Amiből következik, hogy az itt élők munkaerőpiaci pozíciója sokkal gyengébb, számukra a kötelező béremelés biztosítja a jövedelememelkedést.

A reagálásban idézik az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének 2018. áprilisi vállalati konjunktúravizsgálatát, amely szerint a leginkább jellemző vállalati reakció a béremelésre a minimum felett keresők bérének emelése a bérfeszültségek elkerülése érdekében, valamint a tervezett létszámfelvétel, illetve a tervezett beruházások elhalasztása. A szakszervezet hangsúlyozza, a helyzet nem csökkenti, hanem még inkább felértékeli az országos bértárgyalások szerepét.

mti
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk

Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk