kapubanner for mobile

További gyártást telepít Magyarországra az osztrák cipőgyár

Bővíti hazai kapacitását Magyarországon a Siesta gyermekcipőgyár osztrák tulajdonosa, a felső-ausztriai Hofkirchenben lévő Shoe und Shirt cég.


Papp István, az OMMF elnöke csütörtökön úgy tájékoztatott, hogy a megállapodás szerint a generálkivitelezők szigorúak lesznek az alvállalkozókkal szemben, így a munkaterületeken dolgozókat számon tartó építési napló és a munkaidő-nyilvántartás mindig az ellenőrök rendelkezésére áll majd. Erre azért van szükség, mert gyakran hiába rendelkeznek munkaidő adatokkal a cégek, a dokumentum még sincsen a munkaterületen - tette hozzá.

Az elnök közölte: a megállapodásban az OMMF azt vállalta, hogy ellenőrzéseit követően tájékoztatja a generálkivitelezőket az alvállalkozóiknál talált szabálytalanságokról. Akik rendre megsértik a törvényeket, azokat ne kezeljék megbízható partnerként - hangoztatta Papp István. Az alvállalkozókról maguk a generálkivitelezők is érdeklődhetnek, mielőtt megbízást adnának. Az OMMF a szolgáltató állam jegyében igény esetén közli a cégekkel, hogy jövőbeni alvállalkozóikat elmarasztalta-e korábban a hatóság.

Papp István kitért arra, hogy a megállapodást májusban egy ellenőrzés előzte meg az autópályák építési területén. Az OMMF júniusban közölt felmérése szerint a vizsgált időszakban az ellenőrzött 576 munkáltató 54 százaléka foglalkoztatott feketemunkásokat. Az ellenőrzött cégek 3072 munkavállalójából 1047 nem volt bejelentve, azaz egyharmada feketén dolgozott.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek