kapubanner for mobile

További több száz kollégának int búcsút a BBC

Több száz fővel csökkenhet a brit BBC közszolgálati tévé- és rádiótársaság hírszolgáltatási részlegének létszáma a körvonalazódó új takarékossági intézkedések miatt.

A The Daily Telegraph hétfői értesülése szerint a fő hírszolgáltatóvá várhatóan a BBC csak Nagy-Britanniában fogható hírtévéje, a BBC News 24 válik, és a más csatornákon sugárzott egyéb hírprogramok "elveszthetik önazonosságukat".

Így valószínűleg menesztik a jelenleg önálló intézménynek számító, a BBC tévé egyes csatornáján sugárzott este tízórás híradó, a Ten O'Clock News külön produkciós stábját is.

A BBC hírrészlege, a BBC News jelenleg kétezer újságírót alkalmaz; éves költségvetése kilencvenmillió font (33 milliárd forint), amiben a BBC rádiók hírműsoraitól a negyven külföldi tudósítói poszt finanszírozásáig minden benne van.

A kormány azonban azt írta elő a BBC működését szabályozó királyi charta esedékes felülvizsgálatában, hogy a hírműsorok költségvetését a következő öt évben évente 5 százalékkal csökkenteni kell.

A BBC vezérigazgatója, Mark Thompson már 2005-ben meghirdette a cég egészét érintő takarékossági programját, amelynek keretében az akkori, 27 ezer fős alkalmazotti állományt eddig 14 százalékkal csökkentették.

A részprivatizációs elemekkel kiegészített takarékossági terv kitűzött célja évi 355 millió font (130 milliárd forint) megtakarítás.

A BBC, amelynek sem tévé-, sem rádióműsoraiban soha nincs reklám, kizárólag a háztartásonként jelenleg évente 127 fontos - összesen mintegy 3,8 milliárd fontnyi (1400 milliárd forint) - éves előfizetési díjból, valamint ismeretterjesztő, dráma- és egyéb saját produkcióinak külföldi értékesítéséből él.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek