Tüntetés a munkaügyi minisztérium előtt elsején
Demonstrációra szólít a Liga Szakszervezetek május elsején: a szervezet a sorozatos jogsértések ellen lép fel Törvényességet a munkahelyen mottóval. Háromezer résztvevőt várnak.
Mint Kozák Lászlótól, a Liga Szakszervezetek sajtófőnökétől megtudtuk, az FMM előtt színpadot állítanak fel, ahol olyan munkavállalók mondanak majd beszédet, akiket valamilyen jogsértés ért munkahelyükön, és szakszervezeti vezetők is felszólalnak. Végül petíciót olvasnak fel Szili Katalinnak, a Parlament elnökének.
Radikális jogvédelem
Kozák László szerint a többi szakszervezet és a munkáltatók között állóháború alakult ki, nem történik semmi. A Liga képviselője úgy véli, hogy az összefogás a többi szakszervezettel nem működik, nem tudnak a közös célokban megállapodni, ezért a Liga úgy döntött: egyedül indul el egy radikálisabb jogvédelem irányába. Az irányváltásra más szakszervezetek is felfigyeltek, a munka ünnepén tartott tüntetésen a Munkástanácsok és a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is képviselteti magát.
Keményebb harc a cégekkel
A Liga irányváltása óta, az utóbbi fél évben minden eddiginél határozottabban lép fel a munkavállalók jogaiért. Ennek az első megnyilvánulása volt a munkáltatóknál is nagyobb visszhangot kiváltó kezdeményezés, mikor néhány hónappal ezelőtt a munkavállalók jogait megsértő cégekről külön weboldalt készített a szakszervezet, melyet Fekete Könyvnek keresztelt el. Bár a Liga állítása szerint a Fekete Könyvben csak azokat az eseteket hozta nyilvánosságra, ahol a jogsértést bíróság mondta ki, a cégek protestáltak, pontatlansággal vádolták a Ligát, és valóban, történtek is korrekciók a fekete listán.
Pillanatnyilag tizenhat incidens van a bűnlajstromon, de Kozák László hozzátette: a Fekete Könyv megvalósult változata eltér a tervezettől: az eredeti elképzelésnek megfelelően nem vártak volna a bírói végzésre, és minden munkavállalói panaszt publikáltak volna. Az ebben a formába érintett cégek száma meghaladta a tízezret. A lista nem állandó, folyamatosan bővül és szűkül, azok a cégek, melyek megjavultak lekerülnek róla. A radikálisabb érdekképviselet legújabb fejezete az idei május elsejei tiltakozás. A Liga tavaly is szervezett egy visszhangtalan megmozdulást a ligetben, ahol beszédek is elhangzottak a majálisi hangzavarban a mintegy hétszáz résztvevő előtt. Az idei nem éppen hagyományos majálisi programra a vidékről szervezetten, külön buszokon és vonatokon érkező mintegy kétezer ötszáz szakszervezeti taggal durván háromezer résztvevőt várnak az FMM elé.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?