kapubanner for mobile

Tüntetés a "rokkanttörvény" visszavonásáért

Civilek tüntettek a kormányzat rokkantakat érintő politikája ellen hétfő délután a Parlament épülete előtt, a Kossuth-szobornál. Az egybegyűltek két, a kormánynak, illetve a miniszterelnöknek címzett petíciót adtak át.

A mintegy kétszáz-háromszáz fős csoport, köztük mozgássérültek és hallássérültek képviselői egyebek mellett arról beszéltek, hiányolják az együttműködést és a közös gondolkodást, és kifogásolják, hogy nincs lehetőségük beleszólni az őket érintő döntésekbe. Több felszólaló is a "rokkanttörvény" visszavonására szólította fel a döntéshozókat, a jogszabály ugyanis szerintük tönkreteszi az érintettek életét.

Tóth Katalin, a demonstrációt szervező Civil Mozgalom országos koordinátora az MTI-nek azt mondta, mostanra már nemcsak a fogyatékkal élő emberek és a megváltozott munkaképességűek jogaiért demonstrálnak, hanem mindenkiért az országban, akinek nincs munkája, akinek korlátozzák a jogait. Közölte, azt akarják innen üzenni, hogy mindenkinek elege van már a kormányzat intézkedéseiből.

Elmondta, teljes összefogásban, illetve abban reménykedtek, hogy a demonstráción megjelenik majd minden érintett társadalmi réteg. Megjegyezte, sajnos nem ez történt, és nagyon kevesen jelentek meg a tiltakozáson.

Közölte, a téren azok is megjelentek, akik a civil nyomásgyakorlás békés eszközeként szeptember 11-én gyalogos meneteket indítottak Miskolcról és Pécsről a fővárosba a Parlament elé, hogy felhívják a figyelmet az érintettek kiszolgáltatott helyzetére.

A demonstrálók a Kossuth-szoborra egy plakátot erősítettek azzal a szöveggel: "Rokkant a szolidaritás, együtt az elesettek jogaiért."

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége korábban azt közölte, a téren tüntetőkhöz hasonlóan ők is tiltakoznak a hátrányos helyzetű, súlyos beteg és fogyatékos embereket sújtó kormányzati intézkedések ellen.

Az egybegyűltek képviselői két petíciót adtak át a rendezvény elején; egyiket a Mozgássérültek Öntevékeny Önszerveződő Érdekvédelmi és Érdekérvényesítő Fóruma nevében, ebben egyebek mellett azt kérték, azonnal vonják vissza a (megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló) "magyar rokkanttörvényt". Azt írták, hogy "a törvényhozás a rokkantakat érintő törvényeivel olyan bűncselekményt követett el, amely kimeríti minden jogállamban a népirtás fogalmát".

A "hallássérült tüntetők" is petíciót címeztek a kormánynak, illetve Orbán Viktor kormányfőnek; ebben egyebek mellett kérték a fogyatékossági támogatások "radikális" emelését, legalább 60 ezer forintra. Azt is írták, ne kényszerítsék őket kizárólag 4-6 órás megalázó munkák elvállalására, amikor nem állnak a rendelkezésükre szociális támogatások.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek