TV2: új vezető szerkesztő az aktuális műsorok élén
A váltás nyomán új főszerkesztő kerül a Magellán és az Aktív élére is.
A TV2 műsorgyártó cégpartnere, az Interaktív Kft. 2007. június 1-jén bejelentette, hogy Hadas Krisztinát nevezte ki az aktuális műsorok vezető szerkesztőjévé. Ezen a poszton ő felel az Aktív, a Magellán, a Napló és a Mokka műsorokért. Hadast az Aktív és a Magellán főszerkesztői posztján Pálmai L. Ákos váltja.
Hadas Krisztina a Színház és Filmművészeti Főiskola tévé-dokumentumfilmrendezői szakán végzett, 1992-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, a Krónika és a 168 óra szerkesztőségében dolgozott riporterként. Ezt követően a Magyar Televízióban, az Objektív című műsorban tevékenykedett szerkesztő-riportereként, majd az RTL Klub Akták című műsorában folytatta szerkesztő-riporteri pályafutását.
2000-től a TV2 munkatársa. Az ő nevéhez fűződik az Igaz vészhelyzet illetve a Gyerekkórház című dokumentumfilm sorozat. Munkájáért megkapta a Magyar Orvosi Kamara médiadíját, két alkalommal pedig az év televíziós szerkesztő-riporterének választotta a szakma. 2000-től a Napló riportere, 2004. május elsejétől pedig az Aktív és a Magellán főszerkesztője.
Pálmai L. Ákos a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem elvégzését követően a Magyar Televízió Pécsi Regionális Stúdiójának munkatársa volt, ahol a hír- és magazinműsorok szerkesztő riportere és dokumentumfilmek rendezője volt. A kilencvenes évek végén egy brit kommunikációs intézet munkatársaként Londonban élt és dolgozott. Hazaérkezését követően az RTL Klub Fókusz műsorának szerkesztőségéhez hívták.
5 éve a TV2 munkatársa, az Aktív és a Magellán című műsorok felelős szerkesztője. Az ő nevéhez kötődik Magyarország Európa Uniós csatlakozásának TV2-es kommunikációs kampánya, az Aktív Európa project. 2007. június elsejétől a TV2 Aktív és Magellán című műsorainak új főszerkesztője lett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?