kapubanner for mobile

Új bútoráruház nyílt Dél-Budán

Megnyílt a német Asko első bútoráruháza Budapesten a Savoya Parkban. Az áruház ötmillió euró beruházást igényelt, a cég tervei szerint negyvenmillió euró beruházással további nyolc üzletet építenek majd Magyarországon, ebből hármat Budapesten.

Az Asko jelenlegi árukészletének hét százaléka magyar beszállítóktól érkezik, a társaság azonban szeretné a magyar termékek arányát tíz százalék fölé emelni. Az áruházak átlagos területe hétezer négyzetméter lesz, és várhatóan négyszáz dolgozót foglalkoztatnak majd - közölte Penzinger Ákos, az Asko Bútor Kft. kereskedelmi igazgatója.

A cég Németországban indult 25 éve, és 22 áruháza épült, de az áruházak nagy részét értékesítették, így jelenleg hat bútorházuk működik Berlinben és más német nagyvárosokban. A régióban, Csehországban kilenc áruházzal 15 éve van jelen az Asko, Szlovákiában két áruházat nyitott és továbbiak nyitását tervezik.

A bútorforgalmazó magyarországi terjeszkedését azzal indokolja, hogy míg a lengyelek 62 eurót, a szlovákok 53 eurót, a magyar háztartások 229 eurót, azaz csaknem 60 ezer forintot költenek bútorra évente.

A cég a teljes hazai bútorpiacot nagyjából 217 milliárd forintra becsüli. A kereskedelmi igazgató elmondta, céljuk, hogy a piacon 20-25 százalékos részesedést érjenek el. Hozzátette, a vállalat versenytársaikhoz képest átlagosan 20 százalékkal kedvezőbb árakkal indul a piacon.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek