Új elnök a Magyar Művészeti Akadémia élén
Köztestületté alakult szombaton a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az alakuló ülésen megválasztották a szervezet vezető tisztségviselőit: az elnök Fekete György belsőépítész lett.
A művészeti akadémiát a következő három évben az eddigi ügyvezető elnök, Fekete György vezeti, a két alelnök Csáji Attila festőművész és Zelnik József etnográfus, a főtitkár Kucsera Tamás Gergely lett. Jankovics Marcell filmrendező, grafikust és Sára Sándor filmrendezőt elnökségi tagokká, Haris László fotóművészt felügyelő testületi taggá választották.
Juhász Judit beszámolója szerint az alakuló ülésen nem sikerült megválasztani az elnökség mind a négy tagját, mert csak két jelölt kapta meg a szükséges szavazattöbbséget. Fekete György emlékeztetett: minden európai országban van köztestületként működő művészeti akadémia. Az MMA is szeretné hallatni szavát a hazai kulturális stratégia alakításában, harcokban azonban nem kíván részt venni - tette hozzá.
Mint az elnök felidézte, a kormány az MMA használatába adta a Vigadót, melynek rekonstrukciója várhatóan 2012 második felére fejeződik be. Az épületben zajló kulturális programokért így az MMA lesz felelős; terveik közül megemlítette, hogy a hatodik emeleten kialakítandó új kiállítóhelyen Nemzeti Szalont kívánnak létrehozni.
Fekete György beszámolója szerint az eddigi hét tagozat mellett 2012 nyarára nyolcadikként megalakul a színházi tagozat, míg a zenei tagozatba ezentúl komponisták mellett zenészek is beléphetnek majd. Önálló táncművészeti tagozat megalakítása nincs napirenden, a táncosok azonban beléphetnek más - például a népművészeti vagy a színházi - tagozatokba - válaszolt az elnök az MTI kérdésére.
Bemutatkozó beszédeikben Csáji Attila a magyar művészet gazdagságának külföldi és belföldi bemutatását, Sára Sándor a magyar nemzeti filmgyártás újraindítását, míg Haris László a "mostoha" magyar fotográfia érdekképviseletét tűzte ki célul. A Magyar Művészeti Akadémia a 2012. január elsején hatályba lépő új alaptörvényben rögzített intézmény, amely az Országgyűlés által július 26-án elfogadott CIX. törvény alapján köztestületként működik a jövőben.
Az MMA-ról szóló jogszabály értelmében a művészeti akadémia az önkormányzatiság elvén alapuló köztestület, amely a művészettel - különösen az irodalommal, a zenével, a képző- és iparművészettel, valamint az építészettel, a fotó-, a film-, az előadó-, a népművészettel, továbbá a művészet elemzésével, támogatásával, oktatásával, hazai és nemzetközi bemutatásával, közkinccsé tételével és a magyar művészek képviseletével összefüggő országos közfeladatokat lát el.
A művészeti akadémiát rendes, levelező, tiszteleti és pártoló tagok alkotják. A tagokat a közgyűlés választja közvetlen és titkos szavazás útján. Az MMA rendes tagjainak száma legfeljebb kétszáz lehet, ők a magyar művészeti életben kimagasló szellemi vagy alkotói teljesítményt felmutató művészek lehetnek. A törvény értelmében a köztársasági elnök is megerősíti majd tisztségében az MMA elnökét, a szervezet főtitkárának megbízatása öt évre szól.
Az MMA véleményét a hazai művészeti életet, valamint az MMA működésének feltételeit érintő jogszabályok, kormányzati programok vagy intézkedések előkészítése során a júliusban elfogadott törvény értelmében ki kell kérni. A művészeti akadémia a központi költségvetésben önálló fejezetet alkot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Átalakítja vezetői struktúráját 2026. április 1-jével a WING Zrt. A változás részeként kettéválik az elnök-vezérigazgatói szerep: Noah... Teljes cikk
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
- Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól 1 hete
- Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál 2 hete
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 4 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 2 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?