kapubanner for mobile

Új elnök a Magyar Reklámszövetségnél

Novák Pétert választották meg a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökének - közölte a reklám, média és kommunikációs iparág ernyőszervezete, az MRSZ szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az MRSZ kedden tartotta tisztújító közgyűlését, ahol a következő hároméves ciklusra Novák Pétert szavazták meg az egyesület elnökének, aki 6 év után Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját váltja az elnöki székben. Az MRSZ három alelnöki székét a hirdetők delegáltja Mérő Ádám (Coca-Cola Magyarország Kft.), a média szektor képviseletében Vidus Gabriella (M-RTL Televízió Zrt.), a szolgáltató szektoréban Gulyás János (Wavemaker Hungary Kft.) foglalhatja el a következő időszakban.

A közlemény szerint Novák Péter a karrierjét a Matávnál kezdte 1996-ban, ahol előbb értékesítési, majd marketingkommunikációs területen dolgozott. A szakmai szervezetek munkájában 25 éve vesz részt, az 1999-ben induló MRSZ Internet Tagozat, valamint az abból megalakuló IAB Hungary elnöke volt 2015-ig. A Magyar Reklámszövetség ügyvezetőségének munkájában 2000 óta vesz részt, több alkalommal az MRSZ alelnökének választották.

Hozzátették, hogy a közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú elnökséget és a Felügyelő Bizottság 3 tagját is.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek