Új elnök a Menedzserszövetség élén
Március 8-tól Kapitány István tölti be a Menedzserek Országos Szövetségének elnöki posztját.
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség közgyűlése a szervezet elnökévé választott. Célom, hogy számos magyarországi csúcsvezetőt is megnyerjek a céljaink támogatásához, többek között arra, hogy minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjunk hatékonyan mentorálni és támogatni, hogy még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a regionális és nemzetközi üzleti életnek. Magyarországról indult a karrierem, ezért természetes, hogy szeretném 30 éves nemzetközi üzleti tapasztalatomat megosztani a tehetséges magyar menedzserekkel. Fontosnak tartom, hogy a magyarországi és európai társszervezetekkel minél hatékonyabb együttműködést alakítsunk ki a menedzserek társadalmi szerepvállalásának erősítése érdekében” - mondta el nyitóbeszédében Kapitány István, a magyar Menedzserszövetség új elnöke.
Az elmúlt 5 évben a Menedzserek Országos Szövetsége Szirmák Botond vezetésével nagy átalakuláson ment keresztül. Elnöklete alatt a szövetség az új tagok toborzására, a menedzser szakma presztízsének növelésére, illetve a menedzserek aktív érdekvédelmi képviseletére helyezte a hangsúlyt. A leköszönő elnök sokat tett a Szövetség láthatóságának növeléséért és az elmúlt években megújult nívós rendezvényeik további népszerűsítéséért, illetve újabb programok/rendezvények bevezetéséért is (Jövő Menedzsere Program, Mentor Program, Business Menü). Vezetésével újult meg a Szövetség arculata és az ügyvezetés operatív működése is a tavalyi évben. Hatékony közreműködésének köszönhetően az Európai Menedzserek Szövetsége 2019. május 20-i belgrádi ülésén hivatalosan is elfogadta a Menedzserek Országos Szövetségének tagi jelentkezését, így a CEC European Managers teljes jogú tagja lett a Menedzserszövetség.
„Úgy érzem 5 év alatt megújítottuk a Szövetséget, lendületet adtunk neki. Nagyot léptünk előre a digitalizáció frontján, megváltoztattuk a kommunikációnkat, ennek köszönhetően fiatalodott a tagságunk is. Azonban a közelmúltban a Provident 4 európai piacáért lettem felelős, így megnövekedett szakmai feladataimmal már nem tudom összeegyeztetni a szövetségi munkát” - nyilatkozta Szirmák Botond leköszönő elnök.
Buday Kollárik Tímea, a Menedzserszövetség ügyvezetője támogatta a leköszönő elnök, Szirmák Botond munkáját és viszi tovább a Szövetség operatív vezetését az új elnök mellett is. „Nagyon sokat tanultam Szirmák Botond mellett és nagyon harmonikus volt a közös munka Vele és az elnökséggel. Nagyon sokat dolgoztunk a Szövetség láthatóságának növelésén, a női vezetők bevonásán, a Jövő Menedzsere program kidolgozásán a fiatalítást és a tudásmegosztást szem előtt tartva, és nem utolsó sorban az ez idő alatt védjegy oltalom alá került Év Menedzsere díjak jelölési és kiválasztási folyamatának kidolgozásán, ezzel a díjak presztízsének emelésén. A munkánk elején 2 díjat adott át a Szövetség, ma már 7 díjat adunk át. A 200 fős gála létszáma 400 főre emelkedett. A szponzorok bevonásával az éves költségvetésünket megháromszoroztuk. A jelenlegi elnökséggel közös munkánknak köszönhetően értük el azt is, hogy a leköszönő elnököt egy olyan karizmatikus új elnök váltja, mint Kapitány István, akinek döntésében nagy szerepet játszott, hogy egy erős alapra tudunk közösen tovább építkezni. Ezúton is köszönöm Botond bizalmát, támogatását és izgatottan várom Istvánnal a közös munkát” - egészítette ki Buday Kollárik Tímea a Menedzserszövetség ügyvezetője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 1 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?