kapubanner for mobile

Új elnök az Avnet EMEA divíziójának élén

Az amerikai központú, 68 országban leányvállalattal rendelkező Avnet Technology Solutions kedden bejelentette, hogy Achim Apel-t nevezte ki az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) divíziójának elnökévé.

Achim Apel elnöki felelősségi körébe tartozik majd az Avnet európai, közel-keleti és afrikai IT kereskedelmi tevékenységének, valamint növekedésének stratégiai irányítása, az 1,3 milliárd USD bevételű disztribúció piaci szerepének növelése. Az új elnök közel 30 éves értékesítési, marketing és vezetői tapasztalatával erősíti az Avnet európai felsővezetői csapatát. Achim Apel a Motorola Embedded Communication Computing-től érkezett az Avnethez, ahol 2004 óta nemzetközi értékesítési igazgatóként dolgozott. A Motorola-nál egy globális ügyfélkiszolgáló rendszert épített ki, valamint egy nemzetközi szolgáltatásközpontú üzleti modell bevezetése kötődik a nevéhez. Ezt megelőzően 5 évig a FORCE Computers-nél a főigazgatói, és a marketing-sales divízió alelnöki posztját töltötte be. Korábban jelentős IT tapasztalatokat szerzett a Digital Equipment Corporation-nál (DEC) és a Compaq Computers-nél is, ahol értékesítési és hálózatépítési területeken dolgozott. Pályafutását a National Cash Register-nél (NCR) és a Thomson-CSF-nél kezdte, ahol szintén kereskedelmi és marketing feladatokat látott el 1979-től 1982-ig.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek