Új értékesítési vezető a Spar-nál
Március elején Szalay Zsoltot nevezték ki az Interspar hipermarketekért felelős értékesítési vezetőjévé - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóanyagban.
Szalay Zsolt öt hónapja csatlakozott a Spar Magyarországhoz. A szupermarketekért felelős vezető a jövőben is Delbó Lajos, míg a franchise értékesítési vezető Csermák Gergely.
Szalay Zsolt 1971-ben született Orosházán. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte, majd a strasbourgi Robert Schuman Egyetemen és a St. Galleni Egyetemen folytatta. Ezt követően útja először Zürichbe vezetett, ahol hat hónapos szakmai gyakorlatot végzett a Mercedes-Benznél, majd a L’Oréal Magyarországnál helyezkedett el termékmenedzserként - írják a sajtóanyagban. Később megfordult a Porsche Hungáriánál és a Michelin Európánál is: az előbbi helyszínen marketing menedzseri, az utóbbi helyszínen marketing vezetői pozícióban. 2002-ben csatlakozott a MOL csapatához, ahol 2006-tól kizárólag kiskereskedelmi területet érintő pozíciókat töltött be: előbb közel négy évig dolgozott a MOL Románia ügyvezetőjeként Bukarestben, később pedig Olaszországban, az ottani leányvállalat felelős vezetőjeként. Magyarországra nyolc év távollét után, 2013-ban tért vissza.
Szalay Zsolt Budapesten él feleségével és két kislányával.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek