kapubanner for mobile

Új főszerkesztő a Magyar Hírlap élén

Jelenleg az Echo TV híradójának főszerkesztőjeként dolgozik az újság élére érkező szakember - írja az Mfor.hu.

Stefka István rádiós-televíziós szerkesztő lesz a Magyar Hírlap főszerkesztője július 1-jétől. Mint a lapot kiadó cég ügyvezető igazgatója, Halmi Gábor elmondta, "érdemeinek elismerése mellett" mentették fel főszerkesztői tisztségéből Kocsis L. Mihályt.

Stefka István 2007 vége óta az Echo TV híradójának főszerkesztője. 1972-től a Magyar Rádió munkatársa, a rendszerváltás első éveiben A Hét című televíziós műsor műsorvezetője, szerkesztője, A Hét és a Híradó főszerkesztő-helyettese, majd megbízott főszerkesztője volt. A Magyar Újságírók Közösségének egyik alapítója.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek