kapubanner for mobile

Új gyógyszergyártó jött Magyarországra

A megállapodás értelmében mintegy 1250 alkalmazott kerül át a Saab-hoz a szeptemberben véglegesítendő üzlet során. Az Ericsson Microwave Systems AB (EMW), amely radar- és vezérlőberendezések, egyéb hadiipari felszerelések gyártója, tavaly mintegy 2 milliárd svéd koronás árbevételt ért el. A két vállalat már évek óta együttműködik, és azt várja a megállapodástól, hogy az Ericsson a távközlési fejlesztésekre koncentrálhatja erőfeszítéseit, a Saab pedig előnyhöz juthat az EMW technológiája, szakemberei révén. Az üzlethez még az illetékes versenyjogi testületeknek és a svéd védelmi minisztériumnak is jóváhagyását kell adnia. MTI/Menedzsment Fórum


Az elsősorban bőrgyógyászati, urológiai, transzplantációs termékeket forgalmazó társaság mintegy 40 alkalmazottal kezdte meg működését Magyarországon. A magyar vállalat a tokiói székhelyű cég Astellas Europe Ltd. nevű cégének leányvállalata. Markovich György elmondta: tervük, hogy a következő 3-4 évben a magyarországi gyógyszergyártó piacon 1 százalékot meghaladó részesedést érjenek el, ami mintegy 5 milliárd forintos forgalmat jelent.

Az Astellas 2005-ben jött létre a japán Fujisawa és a Yamanouchi egyesülésével. Mindkét cég jelen volt Magyarországon is a termékeivel. Az egyesüléssel Japán harmadik legnagyobb gyógyszergyártó vállalata jött létre, amelynek tavalyi forgalma hatmilliárd euró volt. A társaságnak Európában a magyarországival együtt 19 leányvállalata, továbbá hat gyártóüzeme és két kutatás-fejlesztési központja van. Európai forgalma 2005-ben 1,1 milliárd euró volt, amelyet 1,5 milliárdra szeretnének növelni.

Yashuo Ishii, az anyavállalat elnök-vezérigazgatója stratégiai fontosságúnak nevezte a vállalatalapítást, mert szavai szerint a magyarországi gyógyszerpiacon az elkövetkező öt évben is dinamikus növekedés várható, és ezzel együtt nőhet saját vállalatuk is. Az anyavállalat vezetője elmondta, hogy Magyarországon nem tervezik gyártó-, illetve K+F üzem létrehozását, mert a meglévő kapacitásaik elegendőek, ám a klinikai kutatásban való együttműködésben érdekeltek Magyarországon is.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Megvenné a Pfizer lakossági üzletágát a Glaxo
100 millió dollárt költ rákkutatásra Kínában az AstraZeneca
700 millió fontos felvásárlásra készül az AstraZeneca


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek