Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél
2022. augusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese.
Szalai Enikő (képünkön) 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a HR-menedzsment, a szervezet- és stratégiafejlesztés, valamint a coaching területén. Szakterülete a változásmenedzsment és a tehetségfejlesztés.
Nemrég a partnershop-hálózat megszüntetésével saját tulajdonúvá váltak a Yettel korábbi partnerüzletei. A közel 100 új üzlettel többszáz munkatárs is érkezett, így a szakember egy immár közel kétezer fős vállalatot erősít.
A szakember pályafutását a Magyar Tudományos Akadémián nyelvész kutatóként kezdte, az üzleti világba tréner-tanácsadóként került, ahol szolgáltatói oldalról támogatott számos nagyvállalatot vezető- és szervezetfejlesztési, valamint keresés-kiválasztási projektekben.
2012 és 2015 között a Canon Magyarország HR vezetőjeként dolgozott, majd 2015-től a cég egyik leányvállalatának globális Talent és Performance szakértői csapatát vezette Hollandiában. 2017-től a Canon londoni központjában a B2C üzletág stratégiai HR feladataiért felelt európai HR igazgatóként.
2020-ban tért vissza Magyarországra, ahonnan az angol Just Eat és a hollandiai székhelyű Takeaway cégek összeolvadását támogatta. Később ugyanitt a Product & Technology funkció globális HR business partnere lett, és innen érkezett a Yettelhez.
Szalai Enikő üzleti coaching és változásmenedzsment képesítéssel is rendelkezik. Szabadidejében leginkább utazni, túrázni és főzni szeret. Három gyermek édesanyja.
Fotó: Yettel
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon