kapubanner for mobile

Új kiválasztási szabályok az uniós intézményekben

A jövő évtől nem az EU-ra vonatkozó tárgyi tudás lesz az elsődleges szempont az uniós intézmények részére végzett szakember-válogatások során, sokkal inkább a jelentkezők gyakorlati készségeire lesznek kíváncsiak.

Az új szabályok másik hozadéka az lesz, hogy a mostani átlagosan 16-ról 5–9 hónapra rövidül a kiválasztási procedúra. Az első fordulóban a résztvevők számítógépes feleletválasztós teszteket töltenek ki az Európa-szerte működő felvételi központokban.

A második, brüsszeli fordulóba bejutók uniós összefüggésekbe helyezett szakmai ismereteikről adnak számot egy írásos esettanulmány elkészítésén, szóbeli prezentálásán, csoportos feladatok megoldásán és egy strukturált interjún való részvételen keresztül.

A kiválasztás menetrendje évről évre rögzített lesz: márciusban írják ki a tisztviselői munkakörökre vonatkozó pályázatokat, majd júliusban a nyelvi szakemberek, november-decemberben pedig az adminisztratív helyekre pályázók következnek.

EurActiv/Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek