Új ügyvezető a magyarországi McDonald's élén
Az új ügyvezető igazgató korábban a vállalat üzemeltetésért és hálózatfejlesztésért felelős igazgatója volt.
2020. március 1-től Égi Zsolt a magyarországi McDonald's új ügyvezető igazgatója. A szakember a vállalat első számú vezetői pozíciójában Horváth Ágnest váltja, aki a vállalatnál eltöltött kiemelkedően sikeres 20 év után úgy döntött, hogy más területen kívánja folytatni szakmai pályafutását. Égi Zsolt a kinevezését megelőzően 10 éven át a vállalat üzemeltetésért és hálózatfejlesztésért felelős igazgatójaként dolgozott. A kinevezésről Scheer Sándor, a McDonald's Developmental Licensee partnere elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy Zsolt személyében olyan vezető veszi át a vállalat irányítását, aki ügyvezető helyettesként, valamint több stratégiai területért is felelős szakemberként az elmúlt években alapos jártasságot szerzett a rendszer működésének számos területén, és személyesen is oroszlánrészt vállalt a növekedési stratégiák kialakításában, a vezetői döntések meghozatalában”.
Égi Zsolt 20 évvel ezelőtt friss diplomásként csatlakozott a McDonald's magyarországi hálózatához. Kiváló teljesítményének és vezetői képességeinek köszönhetően kilenc év alatt a ranglétra valamennyi fokát bejárva jutott el az üzemeltetési igazgatói kinevezésig. Az elmúlt 10 évben a menedzsment tagjaként és az üzemeltetési terület vezetőjeként feladatai évről-évre egyre komplexebb felelősségi körökkel bővültek. Kimagasló szakmai és vezetői teljesítményét a vállalat 2012-ben a McDonald's Presidents' Awarddal, 2017-ben pedig az Ethics Champion Awarddal ismerte el.
„Nagy megtiszteltetés a számomra és örömmel teszek eleget a tulajdonos, Scheer Sándor felkérésének, hogy az előttünk álló, dinamikus növekedéssel és bővüléssel tervezett időszakban ügyvezető igazgatóként irányítsam a hazai McDonald's hálózat és a Progress Étteremhálózat Kft. tevékenységét. A felkérés nem csak személyesen nekem szavazott bizalom, de az egész hazai McDonald's csapatnak szóló megerősítés, az elmúlt években együtt elért kimagasló üzleti eredményeink, teljesítményünk elismerése” - fogalmazott Égi Zsolt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek