Új képzési központot létesített a Siemens Energy Budapesten
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKülönös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új üzemcsarnokot épített, képzési központot nyitott és napelemparkot is telepített - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Siemens Energy Kft. gyáravató ünnepségén arról számolt be, hogy a német vállalatóriás az új multifunkcionális üzemében gázturbina-égőfejeket fog előállítani, továbbá ugyanitt duális képzési központot nyit, ahol a legkorszerűbb technológiák használatához szükséges tudással fognak felvértezni magyar szakembereket. Emellett pedig üzembe helyezik a Gyármentő Program keretében létrehozott, 1,5 megawatt teljesítményű napelemparkot.
Szijjártó Péter elmondta, mióta a kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Siemens Energy-vel, a vállalat megkétszerezte magyarországi bevételeit, 400 fővel bővítette dolgozói létszámát és csaknem 50 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
