kapubanner for mobile

Új vezérigazgató a B.Braun Avitumnál

Július 1-től Horn Péter személyében új vezérigazgatója van B.Braun Avitum Hungary Zrt-nek (korábban EuroCare zRt) .

A 36 éves szakember eddigi pályafutása a mai gazdasági szférában akár rendhagyónak is tűnhet, hiszen 19 évesen került a céghez, azóta vesz részt annak működtetésében majd vezetésében, és a dialízishálózat kiépítésében.

A B.Braun Csoport jelenleg két cégével van jelen Magyarországon, az egyik a dialízishálózatot üzemeltető B.Braun Avitum Hungary Zrt., a másik az orvosi műszerek, kiegészítő eszközök fejlesztésével, gyártásával és kereskedelmével foglalkozó a B.Braun Medical Kft.

Horn Péter nemcsak az Avitum vezérigazgatója, hanem a B.Braun Medical Kft. kereskedelmi és marketingigazgató pozícióját is betölti. A két cég együtt közel 1300 embernek biztosít munkalehetőséget, és az összesített forgalmunk 2005-ben elérte a 17 milliárd forintot.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál

2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk

Új vezérigazgató a Glosternél

A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek