Új vezető a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ élén
2013. január 1-től Oliver Schatz váltotta Dr. Jan Peter Stadlert a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ élén. A műszaki területekért felelős új elnök 52 évesen vette át a stafétabotot a fővárosi központot 2008 szeptembere óta vezető elődjétől.
A Németországból érkező Oliver Schatz 1992-től dolgozik a vállalatcsoportnál, ahol 13 éven keresztül a Bosch reutlingeni központjában dolgozott vezető pozíciókban, majd 2005-től a kusterdingenben székelő Bosch Sensortec műszaki igazgatója volt.
Az új igazgató folytatni kívánja az elődje által sikerre vitt fejlesztési koncepciót, és a magyar mérnökök tapasztalatait hasznosítva tovább erősítené a budapesti központ szerepét a vállalat nemzetközi innovációs hálózatának kulcsfontosságú csomópontjai között.
Dr. Jan Peter Stadler - aki Németországban folytatja szakmai pályafutását - vezetése alatt 400 főről a kétszeresére, 800 főre nőtt a létesítményben dolgozó mérnökök létszáma, akiknek nevéhez mára már 64 szabadalom kötődik.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek