kapubanner for mobile

Új vezető a Budapest Bank mikrovállalati üzletágának élén

Május 1-jétől Dancsné Engler Bernadett vezeti a Budapest Bank mikrovállalati üzletágát, amely a 200 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozói ügyfelekkel foglalkozik. A belülről érkező szakember vállalatfinanszírozásban, értékesítésben, valamint értékesítés irányításban szerzett tapasztalatai jelentik a biztosítékot arra, hogy a Budapest Bank piaci részesedését megtartva új szintre emelje a mikrovállalati ügyfelek kiszolgálását.

Dancsné Engler Bernadett kisvállalati tanácsadóként kezdett dolgozni a bankban 1992-ben, ezután a ranglétrát végigjárva egyre nagyobb vállalati ügyfelek finanszírozásáért felelt kiemelt ügyfélkapcsolati menedzserként. 2001-től fiókvezetőként, 2006-tól pedig régióvezetőként dolgozott, amely pozíciójában az elmúlt 10 év alatt folyamatosan kiemelkedő szakmai és vezetői eredményeket ért el mind lakossági, mind mikrovállalati területen.

A szakember gazdasági mérnökként szerzett diplomát, magyar anyanyelve mellett angolul és németül beszél.  

A vállalatfinanszírozásban, ezen belül a kkv-ügyfélkörben erős Budapest Banknál a mikrovállalkozások mindig is kiemelt figyelmet kaptak: a pénzintézet a legkisebb cégek igényeire szabott, könnyen átlátható szolgáltatásokkal és személyes tanácsadással támogatja üzleti céljaikat.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek