kapubanner for mobile

Új vezetők az Interware-nél

Szeptember 1-jétől dr. Horváth Tibor Gergely tölti be az Interware Internet Szolgáltató Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatói pozícióját, míg Hegyi Ferenc személyében új marketingmenedzsert nevezett ki a vállalat.

Dr. Horváth Tibor Gergely a Citibanktól érkezett, ahol mintegy hat évet töltött el a kis- és középvállalati üzletágban – előbb regionális értékesítési vezetőként, majd értékesítési igazgatóhelyettesként. Az új igazgató az Interware Internet Szolgáltató Zrt.-nél elsősorban a dinamikus értékesítési stratégián alapuló, a klasszikus és az alternatív értékesítési csatornák ötvözésében, a külső és a belső keresztértékesítési folyamatok erősítésében, illetve stratégiai kapcsolatokban rejlő marketinglehetőségek kiaknázásban látja a további növekedés kulcsát. A pozíciót eddig betöltő Sátor Csaba vezérigazgató-helyettesként a továbbiakban a vállalat operatív működésének irányításáért felelős.

Hegyi Ferenc augusztus 1-jétől tölti be a vállalat marketingmenedzseri pozícióját. A szakember korábban a mai nevén PrintXBudavár Zrt. értékesítési menedzsere, majd a kereskedelmi igazgatója volt, illetve a Superbrands Magyarország projektvezetőjeként is dolgozott. Ezután a Multireklám Zrt. egyedi médiadivíziójának ügyfélkapcsolati főmunkatársa volt, innen érkezett az Interware-hez. Hegyi Ferenc közgazdász diplomával és rendszerinformatikusi végzettséggel rendelkezik.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek