Új vezetőkkel erősít a Mövenpick Hotel Budapest Centre
A svájci prémium márka első budapesti szállodája igazgatóvá Bagdi Lászlót, értékesítési és marketingvezetővé pedig Balázs Esztert nevezte ki. A két szakember gazdag tudással és igazolt eredményekkel segíti a budapesti szecessziós örökséget a hagyományos vendégszeretettel ötvöző Mövenpick Hotel Budapest Centre munkáját.

A Mövenpick Hotel Budapest Centre új igazgatója, Bagdi László közel húsz éve kezdte karrierjét a vendéglátóiparban. Több vezető nemzetközi szállodaipari vállalatnál és márkánál, változatos területeken szerzett értékes tapasztalatokat, mielőtt bevételnövelésre és nyereségességre összpontosító vezetői pozíciókba került. Legutóbb három évig egy magyar szállodaipari vállalat üzemeltetési igazgatójaként hat szálloda és két klub napi működéséért volt felelős.
Korábbi pozícióiban László sikeres hotelnyitási és márkaváltási projekteket vezetett, ahol erős vezetőként biztosította a zökkenőmentes átmenetet és a szállodai működés folytonosságát. A szobakontingessel kapcsolatos folyamatos kihívásokat kezelve elősegítette, hogy a bevételgazdálkodási csapatok az árazási stratégia adaptálásával javítani tudják a vendégelégedettséget és csökkentsék a szolgáltatások válaszidejét.
Balázs Eszter a Mövenpick Hotel Budapest Centre új értékesítési és marketingvezetője. A vendéglátóiparban eltöltött több mint húsz év alatt vezető nemzetközi szállodaláncoknál dolgozott különböző értékesítési és rendezvényszervezői pozíciókban. Legutóbb egy nemzetközi márka senior menedzsereként négy ingatlan csoportos értékesítését felügyelte, és kulcsszerepet játszott a márka budapesti klaszter csoportértékesítési csapata 2023-as létrehozásában. Eszter sikeresen dolgozta ki és hajtotta végre a szálloda bevételi céljaival összhangban álló értékesítési stratégiát, javította a csapatok közötti kommunikációt, ami segített a központtal való hatékonyabb és átláthatóbb együttműködésben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?