kapubanner for mobile

Újabb adóamnesztiát várnának

Nem túl igazságos intézmény az adóamnesztia, de szükség lenne rá ahhoz, hogy a későbbiekben vitáktól mentes vagyongyarapodási ellenőrzéseket lehessen végezni - írta a szerdai Napi Gazdaság.

Zara László, a versenyképességi kerekasztal adórendszer-munkacsoportjának vezetője a Napi Gazdaságnak elmondta, változatlanul hiába várják a Pénzügyminisztériumtól a kért szakértői anyagokat.

Az adószakember szerint lehetőséget kellene adni az egyszeri, önkéntes bevallásnak, amit pótlékmentesen, de az adó befizetésével kellene benyújtani. Ebben az esetben kedvezőbb kulcsot is elképzelhetőnek tart, aki viszont nem él ezzel, és nem tudja hitelt érdemlően igazolni a vagyongyarapodás forrását, annál keményebb szankciókat vetne be.


hirdetés
Zara László szerint több, jobb minőségű ellenőrzésre lenne szükség, az adóhatóság revizorainak szakosodniuk kellene. A szigorítással párhuzamosan pedig vissza kellene állítani a kétfokozatú bírósági felülvizsgálati rendszert olvasható a Napi Gazdaságban.

Tavaly év végén az állam egyszer már biztosított lehetőséget az eltitkolt jövedelmek legalizálására. Akkor több mint 28 ezer bevallás és 24,5 milliárd forint jött össze eddig a korábban eltitkolt és minden szankció nélkül befizethető adóforintokból. Év végén csak az eltitkolt jövedelmek után kellett adót fizetni, a büntetéseket elengedték.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek