Újabb elbocsátások az APEH-nél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"Egyre kevesebb erőforrással, egyre kevesebb pénzzel, és egyre kevesebb emberrel kell elvégezni több feladatot. " - mondta Mihalkó Péter, az APEH szakszervezeti tanácsának elnöke a Magyar Rádió Online-nak annak kapcsán, hogy 180 embert bocsátanak el a 12 ezer fős szervezettől.
Tavaly már sor került egy 1100 fős leépítésre, mely a közigazgatási intézmény addigi legnagyobb létszámleépítése volt. Most további 180 főt bocsátanak el, miközben a tervezett jövő évi költségvetési támogatás hat százalékos béremelést tesz lehetővé - derült ki az APEH közleményéből. Ez jóval elmarad a központi közigazgatás más területeinek létszámleépítésétől - olvasható.
Korábban az adóhivatalnál működő szakszervezet tüntetésekkel fenyegetett, mert megnövekedtek a feladatok, miközben a keresetek csökkennek. Mint Mihalkó elmondta, ez a folyamat ahhoz vezet, hogy kevesebb pénz folyik majd be a költségvetésbe.
Korábban az adóhivatalnál működő szakszervezet tüntetésekkel fenyegetett, mert megnövekedtek a feladatok, miközben a keresetek csökkennek. Mint Mihalkó elmondta, ez a folyamat ahhoz vezet, hogy kevesebb pénz folyik majd be a költségvetésbe.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
