Újabb elbocsátástól tart a PDSZ
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét nem nyugtatta meg a kormány azon bejelentése, hogy nem várható tömeges elbocsátás közoktatásban, írja a Magyar Hírlap.
Elképesztőnek nevezte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, hogy hírértékű, ha a kormány nem hoz olyan intézkedést, ami újabb tanárok kirúgásához vezet. Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője hétfőn bejelentette, nem lesznek tömeges elbocsátások, és pótlékrendszer bevezetésével az óraszámemeléssel megspórolt harmincmilliárd forintot a kormány visszaforgatja a közoktatásba.
Kerpen Gábor elmondta, nem nyugtatta meg a bejelentés. Szeptembertől az 5-6. évfolyamon nem szakrendszerű oktatást kell végezni, a foglalkozásokat tanítók is megtarthatják, vagyis a kötelező óraszám emelése miatt lesznek a felső tagozaton olyan oktatók, akiknek nem lesz meg a törvényben előírt elfoglaltságuk. Kerpen szerint a fizetésemelés is eredményezhet leépítést, mert a bérpótlékokról szóló egyeztetésen, amelyből a PDSZ-t kirekesztette a szaktárca, nem kötötték ki, hogy a béremelés nem eredményezhet elbocsátásokat.
Magyar Hírlap

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?