Újabb magyar gyárral gazdagodik a Kronospan
Az osztrák Kronospan Holdings birtokába kerülhet a szombathelyi székhelyű Falco Forgácslapgyártó Zrt.- írja a Napi Gazdaság.
A Kronospan évi 3 milliárd eurós forgalommal Európa egyik legnagyobb falemezgyártója. A lehetséges tulajdonosváltás tényét a Falcónál is megerősítették, ám a tranzakciót nem kívánták kommentálni. A két cég között már tavaly nyár óta folynak tárgyalások arról, hogy a mohácsi farostlemez gyár révén Magyarországon már több éve jelen lévő Kronospan megvásárolja a Constantia valamennyi falemezgyártó üzemét.
Osztrák lapértesülések szerint ha az Európai Unió Versenytanácsa jóváhagyja a tranzakcióit, a tulajdonosváltásra néhány hónapon belül sor kerülhet.
A jelenleg 440 dolgozót foglalkoztató, termékeinek több mint 70 százalékát külföldön értékesítő Falco 51 százalékos részvénycsomagja még 1995-ben került a Constantia tulajdonába. Nem sokkal később az osztrák cég újabb 33 százalékos részesedést vásárolt a társaságban.
A Falco a korábbi évhez képest tavaly több mint 3 milliárd forinttal növelte nettó árbevételét, s hozzákezdett egy évente ötmillió köbméter gáz kiváltására alkalmas, az üzemben keletkező fahulladékot hasznosító energiatermelő rendszer kiépítéséhez - áll a Napi Gazdaságban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?