Újabb munkahelyeket teremthet a Hankook
A munkahelyvédelmi akcióterv biztosítja a munkaerőpiac javuló tendenciáját - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Hír TV Rájátszás című műsorában. Czomba Sándor szerint többek között a Hankook magyarországi képviselete is újabb beruházásra készül - írja a Magyar Nemzet.
A Hankook a tavalyi évben indított egy második lépcsős beruházást, amivel gyakorlatilag újabb 800 embert vett fel, és megduplázta a termelését. "Van még szabad terület, és erősen gondolkodnak, hogy be kellene lakni ezt a szabad területet" --– közölte az államtitkár.
A Hankook eddig 550 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cég 2007-ben megnyitott első üzeme után elkészült, és nemrég elérte teljes gyártókapacitását a 230 millió eurós beruházással megépült második gyáregység is. Az 58 ezer négyzetméteres bővítés eredményeként a gyár kapacitása elérte a napi 34 ezret, ami lehetővé teszi évi 12 millió gumiabroncs előállítását. A foglalkoztatottak száma kétezerre nőtt.
Hír TV/Magyar Nemzet
A Magyar Nemzet korábban úgy értesült, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a közeljövőben más ügyben is felkeresi a Hankook Tire Magyarország Kft.-t. A cég rácalmási gyárában a közelmúltban tisztázatlan körülmények között életét vesztette az egyik munkás, a szakszervezet szerint pedig mindennaposak a munkavállalói és szakszervezeti jogok elleni támadások.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?