Újabb stratégiai partner: a Johnson Electric
Hongkongi tulajdonban lévő cégcsoporthoz tartozó elektronikai vállalattal kötött stratégiai partnerségi megállapodást hétfőn a kormány. A versenyképes szaktudás és a magyar munkaerőpiac további képzésének fontosságát hangsúlyozta dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a megállapodás aláírásakor.
Az autóiparban tevékenykedő hongkongi Johnson Electric cégcsoporthoz tartozó Johnson Electric Hungary Kft.-t 1998-ban alapították. A magyar leányvállalat elsőként Ózdon kezdte meg működését, majd 2002-ben a hatvani telephelyének létrehozásával bővült magyarországi jelenléte. 2012-ben több részleg európai központja került Magyarországra, valamint ettől az évtől kezdve a hazai leányvállalat végzi a backoffice típusú (pénzügyi, informatikai, beszerzési, stb.) szolgáltatásokat az összes európai gyár számára.
Míg az ózdi telephely elsősorban a nagy volumenű termelésre specializálódott, Hatvanban – a mérnökségi - és szolgáltatásokat nyújtó részlegeknek köszönhetően – a diplomás munkavállalók aránya eléri az 50 százalékot. Jelenleg a két telephelyen közel 1.500 fő dolgozik, az éves árbevétele meghaladja a 33 milliárd forintot, áll a cég közleményében.
A stratégiai megállapodás szerint a felek a jövőben szorosan együttműködnek a munkaerőpiacot érintő kérdésekben. Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter- helyettes az eseményen elmondta, „fontosnak tartja a Magyar Kormány szerepét a Johnson Electric Hungary Kft. dinamikus fejlődésében, hisz a kormány feladata, hogy szakképzet munkaerőt és megfelelő infrastruktúrát biztosítson a cég számára. Az autóipar jelenléte meghatározó Magyarország számára, a tavalyi évben a beruházások 52 százalékát tette ki.”
Laurent Cardon, a Johnson Electric európai operatív igazgatója a siker kulcsát a kedvező piaci környezetben és a képzett munkaerő elérhetőségében látja. Laurent Cardon a beszédében méltatta a bevezetett duális edukáció rendszerét, mely véleménye szerint elősegíti a képzések piaci igényekhez történő igazítását.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek