kapubanner for mobile

Újabb tévégyártó cégek mennek Lengyelországba

Lengyelország egyre erősíti pozícióját az európai tévékészülék-gyártásban. Már ma is minden harmadik Európában gyártott tévékészülék Lengyelországból származik, de néhány éven belül az arány akár négyötödre is emelkedhet - írja a lengyel elektronikai piackutató intézet (Instytut Rynku Elektronicznego) jelentése.

A tanulmány előrejelzése szerint a Lengyelországban gyártott televíziók száma a tavalyi 6,65 millió darabról 2010-re 35 millióra emelkedhet. A lapképernyős tévék esetében a lengyel termelés négy éven belül az európai 77 százalékát érheti el. A nagy nemzetközi elektronikai konszernek figyelmét az LG Philips és a Sharp tévékészülék-gyártó beruházásai terelték Lengyelországra.

A közelmúltban írt alá szándéknyilatkozatot a japán Funai és a lengyel kormány egy LCD-tévékészülék-gyártó üzem építéséről a nyugat-lengyelországi Nowa Solban. A Funai 17,4 millió eurós beruházásra vállalt kötelezettséget. Az üzem kezdetben 500 főt alkalmaz majd, de a létszám később 1500-ra is emelkedhet. A Rzeczpospolita lap értesülése szerint a Funai ennek ellenében adókedvezményben és 5,7 millió zloty (1,45 millió euró) támogatásban is részesül.

A japán JVC szórakoztató elektronikai konszern is érdeklődést tanúsít lengyelországi telephely létesítése iránt. Andrzej Kaczmarek gazdasági miniszterhelyettes a Rzeczpospolita című lapnak közölte, hogy a tárgyalások a végső szakaszba jutottak "a Funai beruházását két- vagy akár háromszorosan is meghaladó projektről".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek