Újra indul a politikusképző tanfolyam
A közelgő önkormányzati választásokra tekintettel újra indít politikusképző tanfolyamot a Pécsi Tudományegyetem (PTE) május végétől mondta az intézmény politikatudományi tanszékének docense az MTI-nek.
A kurzus célja a helyi politikusi szerepvállaláshoz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek átadása közölte Horváth Csaba. Ismertetése szerint a 96 órás kurzus résztvevőinek az egyetem oktatói és neves közéleti személyiségek tartanak előadásokat az önkormányzatok, részönkormányzatok működéséről, a közigazgatási rendszerről, s egyebek mellett az államháztartásról is. Hozzátette: az elméleti tananyag gyakorlati felkészítéssel egészül ki: a programalkotás, a politikai- és személyiségmarketing, a kommunikáció és a viselkedéskultúra tudnivalóit igyekeznek továbbadni a politikusoknak, illetve politikusjelölteknek.
A tanfolyam résztvevői július közepén vizsgát tehetnek, képesítésükről hivatalos papírt kapnak. A szervezők politikai hovatartozástól függetlenül elsősorban az önkormányzati területeken dolgozókra, települési, megyei képviselőkre, polgármesterekre, a helyi választásokon indulni kívánó jelöltekre, kisebbségek, társadalmi szervek tagjainak jelentkezésére számítanak, de nem zárkóznak el szimpla érdeklődők felvételétől sem.
Horváth Csaba elmondta: a képzés ötletét az adta, hogy a mai parlamenti pártokhoz, önkormányzatokhoz kötődő személyek jelentős része autodidakta módon vált politikussá, vannak azonban olyan ismeretek, melyek megszerzéséhez célszerű a szervezett oktatáson való részvétel.
Különösen igaz ez azon helyi vezetőkre, akiknek pozícióját az önkormányzati törvény nem köti végzettséghez. Közülük sokan például nem is érettségizettek mutatott rá Horváth Csaba.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?