Újra külföldre mennének dolgozni a lengyelek
Újra külföldre mennének dolgozni a lengyelek, miután a gazdasági válság kirobbanását követően sokan hazatértek Nyugat-Európából - írja a Warsaw Business Journal.
A lap idézi a lengyel IQS kutató intézet felmérését, amely szerint a hazatérőknek mintegy egyharmada ismét külföldön próbálna szerencsét, mert nehezen találnak otthon munkát.
A kutatás vezetője szerint a motiváció most is ugyanaz, mint évekkel ezelőtt, több a fizetés és több a munkalehetőség. A megkérdezettek közül ugyanis csak minden harmadiknak van állandó munkahelye otthon.
A lengyel gazdaság aktivizálódásának köszönhetően az utóbbi hónapokban rendre csökkent a jelenleg 12 százalék körüli munkanélküliség, a kisebb városokban és falvakban - ahol a külföldről hazatért vendégmunkások java része él - ennél jóval több az állástalanok száma.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon