kapubanner for mobile

Újra sokaknak munkát adhatna a tanyai gazdálkodás?

A 90-es és a 2000-es népszámlás között a kecskeméti kistérségben 15 ezerről 2300-ra esett vissza a mezőgazdaságból aktív kereső módon élők száma - mondta el a Kossuth Rádió műsorában Csatári Bálint, az újjászervezett Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke. A szakember szerint a tanyai gazdaság újra életképes lehetne.

images

Tanulmányokban sokszor kimondták, hogy az Alföld megmentésével véget érne a mezőgazdaság kiszolgáltatottsága - a valóságban idáig nem jutott el a politika.

A Duna-Tisza közén 30 évvel ezelőtt a mezőgazdaság, az élelemtermelés, a kertkultúra bizonyos elemei a háztáji gazdaságok révén döntő fontosságúak voltak. A tojástermelésnek a 60-70 százalékát a tanyák állították elő. A 80-as években nyugati szakemberek jártak tanulmányozni, hogyan működik a háztáji gazdaságokra, tanyákra épülő szakszövetkezeti forma.

A 90-es évek elején azonban a szakszövetkezetek elkezdtek szétesni, az eltartóképesség drasztikusan csökkent. Ehhez jelentős részben járult hozzá az aszályosodás és az élelmiszer-feldolgozó ipar külföldi kézbe kerülése. Ezzel ugyanis elveszítették feldolgozó kapacitásukat a korábbi beszállítók, nem volt kinek eladni az árut.

Csatári Bálint szerint azonban az élelmiszerárak és a szállítási költségek növekedésével előbb utóbb újra megéri majd helyben megtermelni a jó minőségű élelmiszert.

A szakember a mezőgazdaság vízellátásának biztosítását tartja az egyik legfontosabb kérdésnek. Ha sok víz van, akkor itt kell tartani, ha kevés, akkor a Dunából kell hozni - mondja. Szerinte ebben a térségben a pár holdas tanyai gazdaság életképes tud lenni, sőt fenntartható ökológiai értelemben is.

Kossuth Rádió
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk